arra, hogy stílust építsenek köré. A farmerről, mint a megkerülhetetlen ruhadarabról oldalakat lehetne írni. Taglalhatnám, hogy hányféle megjelenési formában megengedett/nem megengedett, milyen irányzatai vannak, vagy akár a divattörténeti fejlődését is érdemes lenne egyszer végigvezetni. Most azonban, a British Elle 2017-es farmertrendeket felsorakoztató cikkére szeretnék reagálni. http://www.elleuk.com/fashion/trends/longform/a32337/skinny-jean-is-dead-5-new-denim-styles-boyfriend-deconstructed-cropped-kick-flare-mom-customised/

Az egyik alapelvem, az az időtállóságra való törekvés. Ez az irány alapvetően meghatározza a döntéseimet, nem csak az öltözködésben, de mondjuk a lakberendezésben, vagy más koncepcióhoz köthető választásban is.
A másik szempont, ami szintén fontos a számomra, az a nyitottság az újra; a modern, friss elemek befogadása, hiszen az ilyen elemek megléte által lesz egy komplexebb dolog időtálló, és nem pedig avítt.
A trendek tehát fontosak, de csak a megfelelő arányban, hiszen egy idő után ami csak trendi, idejét múlttá válik.

Már régóta lehet olvasni különböző divatmagazinok előrejelzéseit, melyek szerint a skinny farmer csillaga, letűnőben van, viszont a street style-ban még nem mutatkozik a teljes trend váltás. Persze külföldön már egyre többen viselik ezeket az itthon még abszolút idegennek vélt fazonokat, de a skinny farmer még mindig elég nagy népszerűségnek örvend. Kezdetben a még kevésbé “tapadós” fazon anyaga egyre több rugalmasságot kapott, és megszületett a “jeggings”. A “második bőrként” is viselt “nadrág” már nem minden esetben előnyös, és kevésbé  kihasználható. Vélhetően ezért “torpant meg” most eddigi töretlen sikere.

A legtöbben vérlázítónak éreztétek ezeket a képeket, és egyértelműen elutasítottátok az új formákat. Az igazság az, hogy ezek még csak nem is új formák, hiszen a 70′-80′-90′-es évek szabásvonalait is felfedezhetjük, de valamelyest ugye minden trend “másként” tér vissza.

jeans trend 2017

Vannak azért pozitívumai is annak, ha van valami más, mint az eddigiek. Az új szár-vonalak megjelenésével végre többféle szabás is kapható Magyarországon, és ez nem csak a farmerkínálatban mutatkozik. Más anyagösszetételben is megjelentek a párhuzamos, szélesebb szárak. Az pedig örömteli, ha több fazon közül lehet válogatni, hiszen ahány alkat, annyiféle nadrágszár…

A trend irányzatok befogadásának “sikerét” elsősorban annak alapján lehet megítélni, hogy a fiatalabb korosztály megjelenése mennyire tükrözi azt. Számukra az önkifejezés teljesen mást jelent, mint egy kiforrottabb önismerettel rendelkező felnőttnek, akinek választását kevésbé irányítják az újabb trendhullámok, sokkal inkább saját testének és igényeinek ismerete. Persze ez utóbbi magában hordozhatja  a kényelem szempontját is, amit pl. egy “boyfriend” jeans maximálisan biztosít viselője számára. Útját állni az új irányzatoknak nem lehet, de nem is kötelező vakon követni. A lényeg, hogy a választás lehetősége megmaradjon.

Ahogyan a személyi styling oldaláról látom, különbséget kell tenni a tervezők által megálmodott művészi alkotások, és az utcai viseletre “átkonvertált” verziójuk között. Ami a kifutón – egy magas  oszlop alkatú modellen –  jól mutat, az nem biztos, hogy a hétköznapi életben is működik. Egy felnőtt nő alapruhatárba nem feltétlenül javaslom ezeket a nadrágokat.  Az alapdarab farmer, a testalkatodhoz leginkább passzoló, és stílusodhoz leginkább illő koptatás nélküli, 5 zsebes, sötétkék színű és ugyanolyan színű varrással ellátott nadrág. Először keresd meg azokat a fazonokat amelyek NEKED lettek kitalálva! A NEKED megfelelő arányokat, derékmagasságot, nadrágvonalat-, és hosszt. Első körben a SAJÁT TESTED figyeld meg! Legyen egy alapdarabod a farmerek közül (a fentiek közül egyik sem nevezhető annak)! Igen, első ránézésre kicsit unalmasnak tűnhet, ellenben, ha van egy “ilyened”; a többi színesebb felsőd, és kiegészítőd, egy – a lentiekhez hasonló, – letisztult farmer segítségével, hordhatóvá válnak. Egyszerűsége miatt pedig, a stílusok száma, amelyekbe beilleszthető; végtelen.

Az alapdarabokon felül azonban, ha szereted a lazább, könnyedebb vonalat, nyugodtan válassz magadnak egy alkatilag megfelelő fazont. A casualban szinte biztos, hogy sok esetben megjelenik majd, hiszen ez a stílus épp erről szól: nyugodtan beleviheted saját egyéniséged. Viszont a szakadások, rojtok, szár vágások miatt, a munkahelyi viseletbe kevésbé-, az üzleti megjelenésbe pedig egyáltalán nem beilleszthető darabokról van szó.  Mivel ebben az esetben többnyire bővebb fazonokról beszélünk, fontos megjegyezni, hogy ezek a nadrágok kifejezetten vékony alkaton érvényesülnek igazán. Akkor, ha  bármit leplezni szeretnél csípő, vagy comb tájékon, adott esetben nem “őzike” bokával rendelkezel, ne ezeket a szabásokat válaszd, mert még nagyobbnak tűnsz majd. Természetesen ezeket a farmereket is lehet jól megkomponáltan viselni, de az egész szettnek köréjük kell épülnie, mivel nem alapdarabokról van szó.  Ezekben a nadrágokban lehetsz laza, lázadó, különc, avantgárd, de ha eleganciára törekszel, inkább ne ezek közül válassz. És még valami: ha ilyen hangsúlyos/”viseletes”/laza/szaggatott darabot szeretnél felvenni, a szett többi részéről “ordítson”, hogy megfelelő minőségű, és anyagú ruhákról van szó, mert a megfelelő összkép csak így lesz működőképes.

 

Egy korábbi trend nyomán elterjedt a blézer-szakadt farmer kombináció. A szakad farmer, ahogyan az elegáns blézer is életérzéseket közvetítenek, méghozzá teljesen különbözőeket. Egy szétszaggatott farmer  lázadást, trendeknek való ellenállást képviseli, de mindenképpen egy vadabb féktelenebb egyéniséget tükröz. A blézer a klasszikus elegancia, az üzleti/hivatalos élet alapdarabja. A különböző stílusok ötvözésének a célja elsősorban az lenne, hogy erősítsék egymást, végeredményként pedig megszülethessen valami egyedi. Ez a párosítás azonban nem szerencsés, mivel inkább kioltják egymást, mint segítik. A szakadt farmer féktelenségét elveszi a decens blézer, míg a blézer eleganciáját megsemmisíti a laza nadrág.  A “lazán elegáns” stílust sokkal kifinomultabb módon el lehet érni, kevésbé kontrasztos elemek ötvözésével.

Szakadások nélkül…

A farmerben lévő lehetőségek végtelenek, de koncepció nélkül nem lehet egységes stílust létrehozni, legyen bármilyen különleges az adott darab.

Képek forrása:

http://www.elleuk.com/fashion/trends/longform/a32337/skinny-jean-is-dead-5-new-denim-styles-boyfriend-deconstructed-cropped-kick-flare-mom-customised/

http://shop.nordstrom.com

http://ww12.fashfrenz.info/

http://www.thestyleshaker.com/blog/2015/8/25/one-of-the-easiest-ways-to-wear-boyfriend-jeans-into-fall

https://www.shopstyle.com

http://styledavenue.com/spring-colors/

http://www.whowhatwear.co.uk/up-and-coming-fashion-bloggers

https://media.shoko.fr

 

 

Minden farmer egy lehetőség…
Cimke: