Elég megosztó lehet már a bejegyzés címe is, hiszen most mindenhonnan azt hallhatjátok, hogy legyetek önmagatok, és viseljétek azt, amit szeretnétek. Ezt a gondolatot egyébként én  osztom is, de valahogy úgy képzelem el, hogy egy alapvető tudatosság, intelligencia mindig társul mellé.

Ez nem csak az esküvői megjelenésre érzem érvényesnek, hanem az élet minden területére, kezdve azzal, hogy otthon miben mászkálsz, mit kapsz magadra amikor a barátaiddal találkozol,  mit viselsz egy üzleti találkozón, színházban, vagy akár az operában. Nyilván van különbség, pont ez a lényeg, de a megjelenésed az önkifejezés mellett, – adott esetben  – a mások iránti tiszteletről is szól. Azaz azok felé, akik Téged láthatnak…

Persze szólhat arról is, hogy ez a fajta tisztelet téged nem érdekel, ha pont ez a cél, de ez a bejegyzés most nem erről szól.

Kanyarodjunk vissza az esküvőre. Sokan sok helyen leírták már ezeket az “elveket”, de a lényeg, hogy ha ti örömmel készülődtök, és azt a lehetőséget is látjátok ebben a napban, hogy elegánsabban jelenhettek meg valahol, akkor a következőkre figyelve biztosan alkalomhoz illő lesz a szettetek.

Abban az esetben, ha a meghívón szerepel a dress code, akkor nem nehéz belőni az irányt, bár ennek a feltüntetése még nem olyan elterjedt dolog. Ha ismeritek a helyszínt, szintén jó támpont lehet. Gondolj csak bele: vélhetően mást vennél fel  egy kerti partyra, mint mondjuk a Gresham palotában tartott esküvőre.

Az eleganciára mindenképp érdemes törekedni. Ennek hallatán van, aki előtt megjelennek a csillogó szatén kosztümök, és a keményre lakkozott kontyok, pedig millió vonal mentén lehet elegáns a megjelenésetek.

Érdemes odafigyelni az anyagválasztásra. Egy finomabb anyagon akár egy egyszerű sötétkék is szebben mutat, mint egy “mindent kidobó” pamut viszkóz esetén.

A minták abszolút nagy mozgásteret biztosítanak, az állatmintákat azonban érdemes hanyagolni. Itt is arra ügyeljetek, hogy ne ti legyetek az elsők, akiket még a menyasszony előtt észrevesznek.

Piros, fehér, fekete. Biztosan hallottatok már ezekről a “tiltott” színekről. A fehér a menyasszony színe. (Itt külön megkértek, hogy írjam le, hogy nem azért, hogy ne keverjék össze az illetőt a menyasszonnyal…ugye. Nyilván.) Ide tartozik az ekrü, a tört fehér, és az optikai fehér is, minta esetén pedig lehetőleg ne ez legyen az alapszín.  A piros nagyon feltűnő, valamint hagyományosan a menyecskeruha színe. A fekete pedig a mi kultúránkban a gyász elsődleges kifejezési formája, ami egy esküvőn szintén nem szerencsés választás.

A farmer nem elegáns, mint az összes többi casual darab sem. Ellenben nem feltétlenül kell ruhában menned, ha a nadrágos szetteket jobban kedveled.

Mivel tudjátok még magatokra vonni a társaság férfi tagjainak figyelmét?  A villantásokkal. A túl mini, túl szűk, felvágott, túl dekoltált, vagy átlátszó darabok sem esküvőre valók.

Fontos az ápolt kéz, és lábfej, valamint a frizura és a smink is. Mindegy, hogy a stílus modern, vagy épp klasszikus: ha visszafogottabb ruhát választottál, jöhetnek a hangsúlyosabb kiegészítők.

Magassarkú cipő esetén érdemes végiggondolni a helyszínt (füves kert, macskaköves belső udvar, márvány flaszter…), és tanácsos váltócipőt is magatokkal vinni. Stílusban pedig itt is érdemes a kevesebb több elvét követni, azaz hátrahagyni a rönk sarkakat, az ék-, és  platform talpakat.

A kényelem, és az önazonosság pedig szintén fontos szempont, tehát ne válasszatok semmi olyat, ami feszélyezhet, vagy akadályozhat titeket abban, hogy igazán jól érezhessétek magatokat!

 

 

 

Mit nem illik viselni egy esküvőn?
Cimke: