Én nagyon jól éreztem magam, sok mindent megtudtam magamról. Tényleg kicsit olyan mintha az ember a pszichológusához megy egy kis lelki fröccsért, egy kis lélek simogatásért! Én is most egy kis lelki utazáson, kalandon vettem részt!:-) Nagyon hasznosnak találtam mindent, még lenne mit tanulni az biztos de akkor még nagyon sokszor el lehetne menni Hozzád!!😁 Azóta is próbálok úgy öltözködni hogy lehetőleg a színeimet hordjam. Összességében sokat tudtam meg, és a jövőben most már kizárólag oda figyelve szeretnék vásárolni magamnak ruhát, kiegészítőt, cipőt, táskát. Egyszóval mindent, mert eddig úgy vásároltam hogy épp azt vettem meg ami tetszett a kirakatban vagy ami le volt értékelve!! Köszönöm szépen utólag is ezt a pár órás tanácsadást, lelki utazást!😊Szép estét, Mia
“Kedves Anita!
Nagyon köszönöm neked a fantasztikus délelőttöt! Szuperül éreztem magam. Annak külön örülök, hogy együtt lehettünk a lányommal részesei a megvilágosodásnak. Minden javaslatoddal egyetértek! Már alig várom, hogy a színmintáimmal elindulva feltuningoljam a ruhatáramat. Nagyon hasznosnak tartom a tanácsaidat, úgy gondolom mindenkinek élnie kellene egy ilyen lehetőséggel! Amit a jellemzésemben írtál megerősít a magabiztosságomban, merészségemben. A dívaság nálam jelen van a mindennapjaimban, örülök, hogy továbbra is csilloghatok a kedvenc színeimben, az ezüstben, feketében, lilában. Úgy felbátorítottál, hogy feltétlenül keresek egy fekete bőr sortot.
Az elégedettségemet, örömömet megosztom a barátaimmal, kollégáimmal, családommal!
Gratulálok neked, és azt kívánom, hogy minden vendéged általad feltöltődve, hozzám hasonló érzésekkel kezdje SZÍNEZNI a mindennapjait.
Gratulálok neked Anita! Professzionális szinten műveled ezt a csodálatos, emberközeli mesterséget! Erika”
“Ahogy kijöttünk Tőled Zsuzsi barátnőmmel, azonnal más szemmel néztük, láttuk a világot. Össze is nevettünk, hogy egy velünk szemben jövő hölgyet mindketten már a tőled tanultak alapján néztünk meg, “elemeztünk”. 🙂
Nekem sokat segített a nálad töltött idő abban, hogy tudatosabban kezdjek vásárolni, jobban odafigyeljek arra, hogy milyen színeket viselek, főleg az arcomhoz közel. Hogy milyen apró dolgokon múlhat az összhatás, és így az első benyomás is.
Hétvégén nagy szekrénypakolás volt, fájó szívvel, de elengedtem a narancsokat 🙂
Köszönök mindent!
Edit”
“Szuper volt az a két óra nálad, mondhatni, megváltoztattad az életem 😊.
Végre teljes nyugalommal, sőt, büszkén nyúlok a sötétjeim mellett a lila, fukszia, kobalt kék ruhákhoz, mert ha jól párosítom, nemhogy nevetséges nem leszek bennünk, de baromi jól fogok kinézni 😀Eddig is imádtam a csillogó dolgokat, ezek után azokból is bátran válogatok majd.
Gondolkoztam, milyen érdekes, hogy ezidáig is ódzkodtam a meleg színektől, legyen az haj vagy ruha, a sárga arannyal pedig ki lehetett volna kergetni a világból. És ím, milyen igazam volt 😊.
Nos, a vörös és csoki barna hajfestéket visszavittem a fodrászcikkesbe, és hoztam helyette hideg sötét barnát
Hirtelen felindulásból rendeltem egy fukszia kabátot, és két Mac rúzst, az egyik az általad ajánlott DanceWitMe 😊, kiszórtam egy csomó sálat, és a pár darab ruhám közül is elpakoltam néhányat…
Köszönöm szépen még egyszer, és biztos, hogy ajánlani foglak, mert ha előbb találkozunk, azon kívül, hogy rengeteget spóroltam volna a fodrászokon, akik mindenáron aranyszőkévé vagy rézvörössé akartak varázsolni, nem feszengtem volna ilyen sokáig, hogy vajon jól áll-e amit viselek. Szuper vagy, csak így tovább 😊. Dóri”
“Az első benyomás a gardróbrendezésről és a közös vásárlásról az volt, hogy nem lehet ennyi dolgot megjegyezni. Megtudtam, hogy rockerként miért szeretem mégis a pasztell színeket, miért kerestem mostanában a magasabb derekú nadrágokat és még több dologgal kapcsolatban visszaigazolást és megerősítést kaptam. Rengeteg tanácsot kaptam nem csak arról hogy mi áll jól és miért, hanem arról is, hogy mit érdemes elkerülni. De számomra a legmeggyőzőbb dolog az, hogy 1 hét elteltével azt mondhatom, hogy nem kell reggelente fél órát gondolkozni hogy mit vegyek fel, mert olyan ruhadarabok maradtak (és kerültek) a gardróbszekrénybe, amik jól passzolnak egymáshoz és jól is érzem magam bennük. Köszönöm! Judit”
“Arra nem is számítottam, hogy ilyen személyre szabottan kapok egy részletes és jól használható “mankót”, a színskálával együtt ez nagyon hasznos lesz számomra. Azért kerestelek meg mert szerettem volna finomítani a stílusomon, megtalálni a sportos és a csinos öltözködés kombinációját, úgy, hogy az ne legyen erőltetett. Tisztázni szerettem volna, hogy arany vagy ezüst ékszer, feltűrt nadrág vagy nem, magas derekú vagy nem, szóval a hétköznapban felmerülő dilemmákat és megtalálni azokat a fazonokat és színeket amik jól állnak nekem. Úgy érzem, hogy az általad megmutatott és elmondott praktikákkal sikerülni is fog. Nagyon jól éreztem magam a tanácsadáson, külön tetszett az elején az alapok tisztázása és a beszélgetés ami alapján kicsit megismerhettük egymást. Úgy éreztem, rám figyelsz és tényleg a legjobbat szeretnéd ebből a tanácsadásból kihozni és ez nagyon jó érzés volt! Feltöltődve és izgatottan jöttem el Tőled 🙂 Köszönöm szépen az élményt és a sok hasznos tanácsot! Dóri”
“Alapos, kedves és nagyon inspiráló! Köszönöm az élményt! Tami”
“Szeretném megköszönni ezt a mai pár órát, amit én szívem szerint minden nőnek “kötelezővé” tennék. 🙂 Hihetetlen volt szembesülni azzal, hogy mennyit számít egy jól megválasztott szín(árnyalat), stílus vagy fazon. A színkendők használata számomra döbbenetes de nagyon meggyőző eredményeket hozott. Jó volt az előnyös dolgok mellett azt is átbeszélni, hogy mi az ami nem, és hogy valóban miért is nem áll jól nekem. A sminkben is éreztem, hogy valami nem igazán passzol és azt hiszem ezt a problémát is megoldottuk, a megfelelő pirosító kiválasztásával ami ugyebár nem a bronzosító. 🙂 Egy szó mint száz, gondoltam hogy sok hasznos információval fogok hazatérni, de ez a pár óra és az emailben elküldött összefoglaló minden várakozásomat felülmúlta. Judit”
“Köszönöm, szuper volt, rengeteget segítettél, és már tovább is adtam a névjegyed az egyik barátnőmnek 🙂 Enikő”
“Nagyon hálás vagyok Anitának a sok szuper tanácsért és az élményért. Döbbenetes volt számomra mennyire rossz úton jártam eddig, mennyire elvesztem a csodás pasztelek világában. Azóta teljesen másképp látom magam és nagyon élvezem. Iza”
“Köszönöm a szuper napot! A tesóm kiváló 40. születésnapi ajándékkal lepett meg! Azóta a boltokban az ősz-nyár színeit keresem, és már pozitív visszajelzéseket is kaptam ismerőseimtől, mikor jól eltaláltam az öltözékemet. Hasznos lett volna már 20 évesen találkozni a színtanácsadással. Könnyebb a gardróbrendezés is azóta, bár annak még az elején járok. Melinda”
“Olyan meghökkentő, valószínűtlen és mégis tökéletes információval távoztam Anitától – egy élvezetes, szórakoztató, informativ tanácsadás után – hogy gyökeresen kell átgondolnom mindent, amit a külsőmről hittem, és talán a látásmódomat is megváltoztatta. Hatalmas élmény volt. Adrienn”
“Köszönöm a tegnapi konzultációt, igazán sok hasznos és érdekes információhoz jutottam. Azt hiszem még 65 évesen sincs késő változni/változtatni magamon, szokásaimon. Még éjjel is a színekkel álmodtam és be kell látnom rossz úton jártam. Köszönöm a segítő tanácsaidat, megfogadom őket. Érdekes és hasznos volt. Sziszi”
“Azért kértem segítséget, mert nehéz volt a megszokott és erősen szubjektív sémáktól függetlenül látni magam, kívülről, új szemmel. Pedig kíváncsi voltam rá! Fantasztikus élmény volt, egyébként: nem is gondoltam, hogy ilyen briliáns megoldás születik és ilyen tanácsokat kapok. Őszintén szólva arra készültem, hogy így vagy úgy, de a korábbi preferenciáimnak megfelelő színtípushoz fogok tartozni, és majd tanulok új tippeket, hogyan használhatom ki még jobban. Meg sem fordult a fejemben, hogy egy abszolút a korábbiaktól eltérő színcsoport lesz az eredmény, és tanulhatok-szerethetek egy halom új színt, kereshetek magamnak újabb árnyalatokat, végül is: nézhetek magamra teljesen új szemmel. Megrendítő élmény volt. Adrienn”
“Tetszett a tanácsadás strukturáltsága, volt egy íve, melyben logikusan követték egymást az egyes szekciók. Az általános bevezetés a színelméletbe számomra nagyon hasznos volt, mert bár már olvastam a témában, de olyan dolgokra világítottál rá, amelyek nekem nem feltétlenül voltak egyértelműek. A kendőzés nagyon profi volt, látszott rajtad, hogy szenvedéllyel csinálod, tényleg érdekel a téma, testhezálló feladat számodra, hogy megtaláld a passzoló színeket. Ez a munka a hobbid is egyben láthatólag, valóban a hivatásod. 🙂 Az alkatelemzés során rengeteg ténylegesen használható, gyakorlati tanácsot kaptam, amelyeket konkrétan tudok alkalmazni az öltözködés során és új ruhák vásárlásánál. Ez hatalmas segítség volt nekem, mert nincs feltétlenül született affinitásom a témához, de ahogy Te is mondtad, minden tanulható. 🙂 Örülök nagyon, hogy megismerhettelek és köszönöm még egyszer az élményt, illetve az összefoglalót is! Szép napot, Nóri”
“Nagyon tetszett a tanácsadásban az, hogy nem csupán általánosságokat hallottunk, hanem valóban testre szabott (szó szerint 😊) tanácsokkal láttál el minket, figyelembe véve a személyiségünket, munkánkat, kisugárzásunkat. Jó volt látni a színek mögött rejlő “fizikát” is, illetve a minták mögötti geometriát is. Nagyon élveztem a végén az alkatelemzést, amely szintén teljesen személyre szóló volt, és számomra a foglalkozás leghasznosabb része, h mit hogyan hordjak, mi az ami jól áll, hogyan alkalmazzam az aranymetszés szabályait a megjelenésemben – azóta minden ruhát ezzel a szemmel (is) nézek. Gabi”
“Általánosságban azt gondolom, szín-és stílustanácsadáson mindenkinek kötelezően részt kellene vennie, egyrészt mert nagyon jópofa, léleksimogató program, másrészt talán nem lenne annyi rosszul öltözött, slamposan kinéző ember mindenhol. Ha az ember betartja, amit javasolsz, az igazi önbizalombomba, mint az átalakítós műsorok szoktak lenni, csak azok addig az egy napig tartanak. ez pedig tartós változás lehet. Úgy érzem, adtál nagyon jó tanácsokat és sikerült kijavítani néhány stílusbakit, pedig alapvetően elégedett voltam az öltözködésemmel. Köszönöm a tanácsokat, a részletes elemzést és biztosan keresni is foglak, ha elszabadulok végre vásárolni. Szép hétvégét, Petra”
“Mindenkinek alanyi jogon juttatnám a színtanácsadást és alkatelemzést, annyira alapvető és szükséges! Ez a csodálatos négy óra, ami egyébként 15 perc alatt telt le, alapjaiban rengette meg a magamról alkotott véleményt és képet. Rengeteg újdonságot mondtál, új világot, egy szélesebb horizontot nyitottál meg előttem! Elmondhatatlanul hálás vagyok a kedvességedért, a figyelmességedért; hogy a tanácsadás során nem éreztem, hogy az orromra van koppintva, pedig megérdemeltem volna; ellenben olyan bensőséges, barátságos környezetet hoztál létre, amiben mindvégig kellemesen éreztem magam. Még egyszer nagyon köszönöm ezt a varázslatos (csajos) délelőttöt! Reni”
“Őszintén megmondom, miután eljöttünk Tőled, teljesen leradírozva éreztem magam. Valahogy úgy, mint akinek az addigi énképe totál hamisítvány lett volna… Rettenetesen elfáradtam, de ezt csak akkor éreztem amikor leültünk ebédelni Renivel. Amennyi b@sszus, nem hiszem el és egyéb hitetlenkedések sorozata volt bennem ez alatt a 4 óra alatt az valami őrület. Viszont azt is éreztem, hogy igen, tényleg hinni kell a belső megérzéseknek…hogy a hajam színe milyen régóta központi kérdés nálam és hogy mennyire fogva tartott….
Úgy jöttem el Tőled, hogy láttam magam előtt a célt és ez felszabadító. Már fel is vettem a kapcsolatot a fodrászommal, jövő hónapban megszabadulok a fekete lobonctól. Tudnék még írni oldalakat, de már “csak” ennyit írok: köszönöm,köszönöm,köszönöm. Örülök, hogy megismertelek, Kriszti”
“Tökéletes iránymutatást kaptam színekben, formákban, kiegészítőkben. Anita profizmusa és szép nagy tükre helyrerakta megtépázott önbizalmam, és már tudom mi az, ami előnyös, tudom, hogy vásárláskor milyen színekhez nyúljak, mit keressek vagy épp mitől meneküljek. Azóta a vásárlások alkalmával nem kódorgok, hanem céltudatosan keresek. Anita, köszönöm Neked! Melus”
„A kendőzés tényleg szenzációs volt, azt hittem, hogy én magamon nem fogom látni a különbségeket, de hogy egy-egy pici eltérés is mennyire látszódott, azon meglepődtem!
Ami meg aztán teljesen új volt, az az öltözködés, de leginkább az arányok, és hogy hová kerüljön a hangsúly. Nyilván sokan érzik ösztönösen, hogy mi működik rajtuk, de ezt sokszor felülírja, hogy mi tetszik, vagy, hogy máson is milyen jól áll valami. Mondjuk azért azóta helyből minden nap leellenőrzöm, hogy jók-e rajtam az arányok, ha kell, akkor akár pár centit is igazítok mondjuk a felsőmön:).
Összefoglalva, nagyon hálás vagyok neked, nekem nagyon bensőséges volt a hangulat, élveztem minden pillanatát, a te finomságod, összeszedettséged, kedvességed pedig megkoronázta mindezt! Az összefoglaló, amit küldtél pedig nagyon jó, és külön jól esik, hogy egy személyes, valóban nekem szóló tanácsokat tartalmazó anyagot állítottál össze, és tényleg időt szántál rá! Köszönöm Anita, és a legjobbakat kívánom neked! Szandi”
“Kicsit szkeptikus voltam,h vajon mit lehet látni ezekkel a kendőkkel, de ahogy sorra tetted fel a különböző árnyalatokat tényleg nagyon szembetűnő volt h melyik áll jól, és melyik egyáltalán nem az én színem.
Nagyon összeszedettnek találom ezt a típusú tanácsadásodat, nem volt mereven csak a színekről szó, tetszett h átkalandoztunk a formákra testalkatokra is picit, de épp csak annyira h mindenképp el akarjak menni egy olyanra is .
Nekem külön pluszt jelentett h barátnőstül fogadtál minket, szuper csajos program volt mindkettőnk számára. Ági”
“Köszönöm, hogy segítségeddel elértem a célom. Szerettem volna tudatosabb nő lenni, kívülről is azt mutatni, hogy harmóniában vagyok önmagammal. Tegnap elindítottál ezen az úton, amit a szívem mélyéről köszönök.
Lilla”
“Kitárultak előttem a színek, mintha megvilágosodtam volna. Az előítéletet vetted le a szemem elől, hogy bizonyos színek közönségesek, vagy hogy egy-egy szín a fehér bőröm ellenére is jól állhat… Szóval köszönöm Neked nagyon. Egy életre szóló tudást és élményt kaptam tőled! Hajni”
“Anita, ez valami eszméletlen jó, amit küldtél!!! A workshopot is nagyon élveztük, de teljesen el vagyunk ájulva, álmunkban sem gondoltuk volna, hogy ilyen részletes és személyre szabott leírást küldesz, ez csúcsszuper! Móni átküldte a férjének is, ha ajándékozni szeretne, tudja, mire figyeljen. Nagyon szépen köszönjük! Zsófi”
“Amikor még csak elkezdtük Anitával a “munkát”, éreztem, hogy mennyire megérdemeltem már ezt, igenis jár nekem, nekünk! Végre valami, én-idő, ami rólam és nekem szól. Marcsi”
“Szuper barátnős program volt a páros színtanácsadás. Köszönjük a sok hasznos tanácsot! Bibi”
“Szia Anita! Köszönöm szépen a sok infót! Én már másnap kipakoltam a szekrényem és továbbadtam egy nagy szatyor ruhát amiről úgy gondoltam hogy már nem nekem való. Továbbá kinyomtattam amit írtál, és a színpalettával a táskámban fogok elindulni vásárolni. Én nagyon jól éreztem magam, jó volt most végre képbe kerülni, hogy melyik típusba is tartozom. Lini”
“Nagyon köszönöm ezt a napot! Azóta be vagyok zsongva! Dóri”
“Tiszta szívből ajánlom Anitát! Nekem is sokat segített és segít a mai napig! Akkor mentem, amikor mar úgy ereztem jöhet egy nagyobb adag löket. Amikor már azt éreztem, hogy 2 év kemény munka után jöhet a külső supportja, és mit ad Isten, sikereim vannak. Ezt neki is köszönhetem! Zsu”
“A színtanácsadással bővített gardróbrendezés nagyszerű kombó, nekem bevált, a gardrób átláthatóbb és rendezettebb lett, az én színeiben, amikről addig nem is tudtam, hogy én vagyok. Akkor sokkolt, ma imádom a színeimet, mert élettel töltenek fel és csuda mód megszépítenek. A palettám azóta hűséges társam, mindenhova elkísér és rengeteg felesleges vásárlást spórolt meg nekem. Anitától pedig ódákat lehetne zengeni, de inkább keressétek fel, megéri! Marcsi
“Az Anitával töltött napunk minden percét élveztem. Szuper hangulat, színkavalkád, új ismeretek, hasznos tanácsok. Feltöltődés volt a tanácsadás. Mindenkinek csak ajánlani tudom. Köszönjük szépen! Niki”
“Ajándékba kaptam a színtanácsadást.Végig remek volt a hangulat és inspiráló a sok új szín,amit ki is fogok próbálni minél hamarabb! Köszönöm Anita! Andi”
“A közös vásárlás minden várakozásomat felülmúlta! Igazán köszönöm, hogy finoman, de határozottan kimozdítottál az eddigi szokásaimból és együtt sokkal jobb ruhatárat raktunk össze, mint gondoltam volna! Szeretem, hogy folyamatot tanítasz, és úgy tudok már öltözködni ezáltal, hogy tényleg engem tükrözzön amit viselek. Anna”
“Imádtam a vásárlást Veled, és nagyon hálás vagyok a barátnőimnek, hogy Téged megtaláltak! Tegnap meg is kerestelek facebook-on, és követni fogom a tanácsaidat. Ágota”
“Anita stylist szolgáltatása a facebook-on “jött szembe” velem. Felkeltette a figyelmem, mert azt kínálta, amire egy ideje már tudat alatt megoldást kerestem: szeretek jól kinézni, de a hosszú,
vásárlással töltött órák nem szórakoztatnak. Márpedig nem kevés idő megy el a keresgéléssel, ráadásul akkor sem biztos, hogy a megfelelő színű vagy formájú darabot választom. Azt vártam a tanácsadástól, hogy kiderüljön, mely fazonok, színek a barátaim, és melyeket kellene inkább kerülnöm. Anita nagyon alapos és felkészült volt, minden részletre kiterjedő útmutatást kaptam tőle: nem csak a ruhákra, de a sminkre, az ékszerekre, és a hajszínre vonatkozóan is. Rám fért az eligazítás, rengeteg információval lettem gazdagabb saját magammal kapcsolatban. Köszönet érte! Üdv, Judit”
“Kedves Anita, nagyon köszönöm Neked a mai napot és a sok-sok inspirációt! Külön köszönet a személyre szabott jegyzetért és a színpalettáért, amiknek birtokában begyűjthetem majd ruhatáram új darabjait. Régóta foglalkoztatott már, hogy vajon azok a színek, amiket ösztönösen használok, valóban jól állnak-e, ezért számomra a legizgalmasabb rész a színtípus meghatározása volt. Rengeteg hasznos dolgot elmondtál a formákkal kapcsolatban is, így könnyebben ki tudom majd választani az alkalomnak megfelelő ruhadarabokat. Hálás köszönet még egyszer mindenért! Viki”
“Beszélgetések során viccesen szoktam használni azt a szófordulatot, hogy “éveket okosodtam”. Sosem volt igazabb, mint a nálad töltött négy óra után. Azért kerestelek meg, hogy szakember véleménye és megerősítése után úgy tudjak öltözni, hogy sugározzon a harmónia rólam, és magam is elégedett legyek és örömmel járjak-keljek.
Nagyon köszönöm, hogy megosztottad velem a tudásod, ígérem okosan használom fel a gardróbom újraépítésénél.
Tehát abszolút használható tudást adtál át, nagyon kellemes, barátságos környezetben, közvetlen, baráti hangulatban. Köszönök szépen mindent, bármi kérdés vagy kétség felmerül,azonnal hozzád fordulok, és egyébként is mindenkinek ajánlani foglak.
Üdvözöllek, Aliz!”