Összefoglaltam, és meg is válaszoltam azokat a kérdéseket, amelyeket a legtöbben tesztek fel nekem. Abban az esetben, ha szerintetek valami hiányzik, ne habozzatok kérdezni! 🙂

“Hétvégén nem dolgozol?” A szolgáltatásaim 90%-ban a hétköznapokon elérhetőek. Ez egyrészt azért is van így, mert a hétvégén az üzletközpontok nagyon zsúfoltak, így – például – egy vásárlás alkalmával sokkal hatékonyabbak lehetünk egy hétköznapi munkaidőben történő beszerzőkörúton. Azt feltételezem, hogy az Neked is fontos – ha már egy ilyen szolgáltatást veszel igénybe – , hogy minél több lehetőséget kipróbálhass, és legyen idő/hely a ruhák felpróbálására, és a boltról-boltra járás zökkenő mentesen történhessen. Ezentúl a tanfolyamoknak igyekszem fenntartani azt a pár hétvégét, amit nem a családommal, és a barátaimmal töltök. 🙂

“Este munka után, hat körül jó neked?” Lényegében igen, de körülbelül a fenti (hétvégi) állapotok az irányadóak egy hétköznapi estén is az üzletközpontokban, amelyek általában 21:00-kor bezárnak. Egy vásárlás minimum 4 órát vesz igénybe, így a kezdés időpontját ez is meghatározza, és ugye a már említett hatékonyság, ami 10:00-16:00 között a legideálisabb. Más szolgáltatás esetében, mint például a színtanácsadáshoz, a legjobb, az erős nappali fény, ami szintén a fenti időintervallumban a legmegfelelőbb. Ehhez az ügyfeleim többsége remekül tud alkalmazkodni, vagy azért mert kötetlen munkaidőben dolgozik, vagy kismamaként “nem dolgozik”, vagy fél nap szabadságot vesz ki, vagy akár “lecsúsztatja” a többi nap “rovására” az időt. Természetesen igyekszem mindenkinek megoldást találni, de nektek is tudnotok kell, hogy a hatékonyságot illetően nem mindegy, hogy mikor vesszük nyakunkba a boltokat.

“Akkor ezt a színt már soha többé nem viselhetem?” Ez a kérdés általában színtanácsadás során/előtt hangzik el, a kendőpróba után ritkán. De, viselheted, hogyne. A választás a Te kezedben van. Én csak megmutatom Neked, hogy a színek milyen reflexiókat hoznak létre a bőrödön, így látható lesz az is, hogy melyek azok , amelyek a legideálisabbak a számodra. Egy ilyen találkozás alkalmával olyan tanácsokat is kapsz tőlem, ami a színek egymással való párosításaira terjed ki. Ez magában foglalja azt is, hogy hogyan viselhetsz egy olyan színt, ami nincs a palettádon.

“Mi történik egy stílustanácsadás során?” Stílustanácsadásnak neveztem el a színtanácsadással kompletten kiegészülő szolgáltatásomat, ahol választ kapsz arra, hogy milyen színek, fazonok, és minták állnak Neked a legjobban. Ehhez általában nálam találkozunk, ahol elméletben mondom el Neked, hogy mire valóak a vonalak, és hogyan lehet alkalmazni őket az öltözködésben, miért fontosak az arányok, melyek azok az alapdarabok…stb.  Főszereplői a színkendők, különböző fazonú blézerek, és az általad hozott ruhaválogatás, amit közösen nézünk át. Én azonban stílustanácsadásnak tartom azt is amikor a gardróbodat közösen rendszerezzük, vagy vásárolunk, mert ott is rengeteg elméleti tudást adok át, de itt a fő cél az adott szolgáltatás minél eredményesebb megvalósulása. Így például egy rendezett gardrób, vagy egy alapruhatár beszerzése

“Babát hozhatok?” Én ezt – ha egyedül jössz, azaz nem csoportos vagy workshop szerű a dolog – Rád bízom. Te ismered a gyermekedet a legjobban. Te tudod, hogy egy adott szituációban hogyan viselkedik, és hogy el tud-e például aludni idegen környezetben, amíg Veled foglalkozom. Vannak olyan szolgáltatások, amelyek helyhez kötöttek, mint például a szín-, és stílustanácsadás, ahol megfelelő a környezet arra, hogy egy még járni nem tudó kisgyermek biztonságban végig követhesse az eseményeket, de például egy vásárlásra biztosan nem javasolnám, hogy elhozd, mivel a négy órás tömény ruhapróba, és boltról-boltra járkálás még egy felnőttnek is kimerítő, nemhogy a kisgyermeknek. Ezentúl ezek az alkalmak Rólad kell, hogy szóljanak, és ha már fizetsz egy ilyen szolgáltatásért, akkor érdemes ezt a legjobban kihasználni.

“Melyik szolgáltatást válasszam?” Ennél a kérdésnél azt kell megvizsgálni, hogy hol “akadtál el”. Mi az ami a legjobban érdekel? Abban az esetben, ha van egy halom ruhád, de nem látod át a rendszert, úgy érzed, hogy csak próbálkozol a vásárlások alkalmával, és kíváncsi vagy, hogy az eddig megszerzett darabokból milyen szetteket lehet összeállítani, hogy az eddig beszerzett dolgokkal mi a “gond”, vagy mi az ami még hiányozhat a szekrényedből, akkor a gardróbrendezés javaslom. Akkor, ha tisztában vagy azzal, hogy a meglévő ruhatárad már nem szolgálja ki a jelenlegi életmódodat, vagy abszolút nem téged tükröznek a ruháid, szeretnél egy új alapruhatárat kialakítani, vagy csak színesíteni a meglévőt, illetve ha csak egyszerűen változást szeretnél; mehetünk vásárolni. Abban az esetben, ha konkrét elméleti tudásra vágysz, szeretnéd egy kicsit tudatosabban meghatározni az általad képviselni kívánt stílust, a színeket/mintákat/fazont, akkor pedig a szín-, és/vagy stílustanácsadást javaslom.

“Miért fotózol?” Azért, mert nagyon sok visszatérő ügyfelem van, akiket a képek segítségével ismét gyorsan fel tudok idézni, és nem kell újra felmérnem az alkatukat, vagy akár részletesebben felmérnek a tónusait, kitalálni, hogy vajon milyen színek állnak neki a legjobban. Lehetőségetek van egy-egy találkozás után e-mailen kérdezni, tanácsot kérni. Ekkor szintén a fotók segítségével tudom megfogalmazni a pontos válaszokat. Mindezt természetesen a személyi jogok figyelembevételével – saját célra – történik, azaz nem használom fel semmilyen marketing tevékenység, vagy más harmadik személy által látható felületen.

“Mennyi pénzt érdemes egyszerre elkölteni?”  Ez szintén a Te döntésed. Volt már, hogy 50eFt-ot költöttünk, de 800eFt-ot hagyott már ott ügyfelem ruhaboltban. Ilyenkor szintén azt érdemes mérlegre tenni, hogy a rendelkezésre álló négy órát maximálisan kihasználhassuk, és legyen annyi azért a keretben, hogy vásárolni is tudjunk. Olyat is csináltunk már, hogy nem mindent vásárolt meg az ügyfél, csak tippeket, tanácsokat kért egy-egy ruhapróba után, amit aztán később szerzett be.

“Akkor most kidobálod a ruháimat?” Nem, dehogy. Igazság szerint az én szerepem nem az, hogy helyetted döntsek, és ez minden szolgáltatásomra igaz. Csupán irány mutatok, és igyekszem rávilágítani arra, hogy melyik darab miért jó, vagy miért nem a Te alkatodra lett kitalálva.

“Ajándékkártya” Az ajándékkártyával kapcsolatban azt javaslom, hogy alaposan puhatold ki, hogy az, akinek szánod, valóban ilyesfajta változásra vágyik-e. A külsővel kapcsolatos bármilyen változás a belső lelkivilágunkra is nagy hatással van.  Éppen ezért egy személyi styling szolgáltatás akkor lehet a legeredményesebb, ha saját magunk hozzuk meg a döntést. Akkor lesz meg bennünk a szükséges nyitottság, amikor már megszületett az igény a változásra. Az nem elég, ha Te úgy látod, hogy az ajándékozottra ráférne egy kis “optikai tunning”, ilyenkor én hiába – és nem is szívesen – próbálkozom.

“Mi az a gyermek styling?” Több megkeresést kaptam már gyermekruhatárak, vagy újszülött kezdő babacsomagok kialakításával kapcsolatban is, ez a szolgáltatás nekik biztosít lehetőséget. Igazi kis színfoltok ezek az alkalmak, amikor kisméretű ruhákat rakosgathatok. A ruhatár összeállítása pontos igényfelmérés  után történik, akárcsak a felnőtt styling.

 

Gyakori kérdések